Ősz

"Nem volt a föld még soha ily csodás,
a fák között mondhatlan suttogás,
a fák fölött szallag, beszegve kancsal
fénnyel, lilába lángoló naranccsal,
az alkonyat csókot hajit a ködnek
és rózsaszín hullámokon fürödnek."

(Kosztolányi Dezső: Szeptemberi áhitat)

Szomorkás és egyben vigasságos évszakunk az ősz. Szomorú, hisz a búcsúzás, elmúlás időszaka. A nyár elmúltával a természet nyugodni készül, a növények elszáradnak, a fák lehullajtják elsárgult lombjukat, madaraink elrepülnek és az utolsó napsugarak szívet-lelket átmelegítő ereje elmúltával, az ember is hosszú időre behúzódik háza hideg falai közé, búslakodó merengéssel. Azonban nem csak búcsúzunk ősszel, hanem ünnepelünk is. A nyárutót, a bőséges termést. A napsugár ízét, jóleső melegségét, a nedves föld illatát, az újbor mámorát. Az elmúló természet szépségét. Nem csoda hát, hogy a szüreti bálok, vigasságok is ősszel vannak, melyek a vidéki élet talán legnagyobb ünnepének számítanak.

Ősszel a természet átalakulását követjük mi is a virágkötészetben. A nyár üde, fékezhetetlen virág- és színbősége után, az őszt letisztult melegség és naturális anyaghasználat jellemzi. A még üde-zöld ágak közül  narancs, piros, lila és barna árnyalatok köszönnek vissza, mese színű bordó hortenzia között gombvirág és csipkebogyó rejtőzik. A színes bogyók, termések, az elköszönő természet bőségét jelképezik, míg a meleg-narancsos színek az utolsó nyári napsugarakat hozzák el ajtónk elé, s otthonunkba. Gyertyát gyújtunk és emlékezünk. Majd lassacskán, már a hidegtől deresedő ágakkal és tobozokkal elbúcsúzunk az ősztől, s átlépünk a télbe...